~*Chat*~

Facebook elérhetőség

Magamról

Aki nem ismerne még, annak nehéz lesz pár sorban bemutatkoznom ^^
Timcsii vagyok, egy miskolci lány, akinek - úgymond - két élete van. A hétköznapi életben egy senki, szürke kis emberke, állandó barátok nélkül. Az internetes életem ennek pont az ellentettje. Sok jó barátom van, minden korosztályból, kisebb ismeretségnek örvendhetek, mióta az anime szerepjáték oldal tagja, azóta már adminja lehetek. Szeretek írni, én ezzel fejezem ki magam, s számomra egy kisebb létforma.

Üdv a kis blogomban, azaz világomban! :)

Rendszeres olvasók

Címkék

2012. augusztus 2., csütörtök

Álom

Mostanában többször előfordult velem, hogy arról álmodtam gyerekem van. Először betudtam annak, hogy már beszéltünk róla eleget, tervezve van, hogy körülbelül mikor, hogyan szeretnénk, de ez már egyre érdekesebb kezd lenni.

Az első álmom az volt hogy épp nem rég szültem és fiú gyerekem van, kb. csak erre emlékszem az egészből.
Anyum azt mesélte, hogy előttem is ugyan ezt álmodta, szóval lelkiekben felkészültem, hogy az első gyerekem majd kislány lesz :D Bár ki tudja, ez sosem ilyen egyszerű, mint hisszük.

A második, az előző éjjel történt meg velem. Kicsit bonyisabb volt a környezet, először a saját házunkban voltunk aztán mégsem, egy ajtón kopott, fura zárak voltak, amiket ki be nyitottam, bent várt a legszebb arcú kisbaba a világon, aranylóan picit vöröses hajacskával. Olyan, mint ami fenti képen látszik, csak sapi nélkül és fehér ruhában.
(Még majdnem szívgörcsöt is kaptam mikor reggel megláttam ezt a képet facen, mert totál így nézett ki a gyerek is az álmomban O.o)
Fényképezőgépet kerestem, mert le akartam fényképezni a kicsit, magammal, de bárkitől kérdeztem bármit nem tudott semmit ráadásul nem is érdekelte, ekkor már félig úgy éreztem álom és felkeltem. =(

Szóval érdekes volt.

Mivel piszkálja az agyam a gondolat, hogy vajon miért is álmodok ilyeneket, ezért ahogy felkeltem és vártam, hogy lefőjön a reggeli kávém, addig kerestem egy megbízható netes álmoskönyvet, ami régebben bevált ha épp kíváncsi voltam egy kis apróságra ( http://www.ezoterikus.hu/alomszotar.php) És megnéztem, vajon mit ír.
Amik rám vonatkozóan lehetnek:

- Minden álmoskönyv szerint általában szerencse.
- Kerner szerint: - szép arcú gyermek: különös szerencse.
- Lipcsei nagy álmoskönyv szerint: Saját gyerekét látni: fa fiú jó, ha lány rossz. (Ebben az az érdekes múltkor pontosan meg tudtam mondani, hogy fiú, de a mostani álombeli babáról egyszerűen nem tudom eldönteni hogy egy nagyon szép kislányt vagy nagyon lányos kisfiút láttam, de ha most lány is volt múltkor meg fiú akkor felváltva jött a jó meg a rossz elméletileg :D)
- Radics Mária szerint: Szőke gyermek: vígság
- Egyéb megfejtés: Az illető saját újjászületési igényére vagy időszakára utal. Fiatal lányoknál a saját szülőről való leválás időszerűségére utal, arra, hogy ideje megszülni önmagát, és magára, mint önálló női (anyai) lényre gondolnia. Utalhat a szülőről való leválás nehézségére, és sokszor tartalmazzák a megoldási stratégiát is.


Mit ne mondjak... Igazából úgy vagyok vele, hogy nem nagyon hiszek az effaja fejtősdiben, de szívesen olvasok utána, mert érdekesnek tartom olykor ezt a fejtegetést ha igaz ha nem, de most, kivételesen úgy érzem, hogy van benne valami.
A szerencsére szükségem lenne és már valóban itt az ideje, hogy elváljak az "itthontól". Nem csak ideje, hanem szeretném is, viszont ehhez tényleg szerencsére van szükségem, több okból is.

Remélem valami bejön :)
2012. augusztus 1., szerda

Agyhalál

Mint egyesek tudják, mostanában igen labilis az idegállapotom, mivel lassacskán két hete, hogy drága nagymamám három havi - a fele felesleges volt - kórházban való lét után nálunk tölti a "lábadozó" idejét. Az orvos is mi is tudtuk már hogy ez nála annyira nem komoly dolog már mint gondolja, de hiába szólnánk rá egy nagymamira, hogy ne színészkedje túl a dolgot, csak sértődött vagy értetlen lenne, és semmit nem jutnánk vele előre.
Na de ennek az a csodálatos része, hogy én iszom meg a levét.
Miért? Mert csak...
A múlthét során volt egy szerencsém, így egy hét agyramenés után sikerül egy regenerálós napot beszúrni magamnak, ami azt jelenti, hogy péntek este eltűntem, Laciméknál voltam, vasárnap reggel mentem haza, így egy szombati napom volt, amikor semmit nem kellett csinálnom. Ez olyan jó volt, hogy gondoltam minden hét végén bevezetem így egy hét borzalom és idegesítés után - amit drága nagymuter marhaviccesnek talál és nem érti én miért nem - egy ilyen pihenő napot tartanék.

Ma ért a kiábránduló felvilágosodás.

Mint kiderült, drága anyukámnak ebben a hónapban túlóráznia kell, ami azt jelenti, hogy néha hamarabb megy, később jön haza, és hétvégenként is dolgoznia kell, tehát nem mehetek sehova, hanem rohadhatok itthon, maximum egy estére tudok elszabadulni, de az alig elég ahhoz, amiket egy hét alatt én itt az idegeimre veszek.

Szóval a végeredmény... ha 1-2 hét múlva eltűnnék, tudjátok idegrohamot kaptam, ha nem mondok mást, közben pedig várhatóak lesznek néha idegességi hullámok, kiakadások és egyéb finomságok~

Bárcsak végre valamelyik nyomorék állás hirdető visszahívna a sokmillióból hogy végre kellek valahova és kicsit kiszabadulnék ebből a retekből, de ez a cseppnyi álom sajnos még várat magára.

Pusszantás a még ép timcsől~