Mint egyesek tudják, mostanában igen labilis az idegállapotom, mivel lassacskán két hete, hogy drága nagymamám három havi - a fele felesleges volt - kórházban való lét után nálunk tölti a "lábadozó" idejét. Az orvos is mi is tudtuk már hogy ez nála annyira nem komoly dolog már mint gondolja, de hiába szólnánk rá egy nagymamira, hogy ne színészkedje túl a dolgot, csak sértődött vagy értetlen lenne, és semmit nem jutnánk vele előre.
Na de ennek az a csodálatos része, hogy én iszom meg a levét.
Miért? Mert csak...
A múlthét során volt egy szerencsém, így egy hét agyramenés után sikerül egy regenerálós napot beszúrni magamnak, ami azt jelenti, hogy péntek este eltűntem, Laciméknál voltam, vasárnap reggel mentem haza, így egy szombati napom volt, amikor semmit nem kellett csinálnom. Ez olyan jó volt, hogy gondoltam minden hét végén bevezetem így egy hét borzalom és idegesítés után - amit drága nagymuter marhaviccesnek talál és nem érti én miért nem - egy ilyen pihenő napot tartanék.

Ma ért a kiábránduló felvilágosodás.

Mint kiderült, drága anyukámnak ebben a hónapban túlóráznia kell, ami azt jelenti, hogy néha hamarabb megy, később jön haza, és hétvégenként is dolgoznia kell, tehát nem mehetek sehova, hanem rohadhatok itthon, maximum egy estére tudok elszabadulni, de az alig elég ahhoz, amiket egy hét alatt én itt az idegeimre veszek.

Szóval a végeredmény... ha 1-2 hét múlva eltűnnék, tudjátok idegrohamot kaptam, ha nem mondok mást, közben pedig várhatóak lesznek néha idegességi hullámok, kiakadások és egyéb finomságok~

Bárcsak végre valamelyik nyomorék állás hirdető visszahívna a sokmillióból hogy végre kellek valahova és kicsit kiszabadulnék ebből a retekből, de ez a cseppnyi álom sajnos még várat magára.

Pusszantás a még ép timcsől~